Élménybeszámoló – összegzés

A 42. Vogalongáról jelentem…

Az idén egy százhalombattai csapat úgy döntött, hogy elindulunk a sorrendben 42. Vogalongán, azaz végig evezünk Velence lagúnái között kb. 30 kilómétert. A csapat tagjai a Kajak Mesterek Klubja sportegyesület, illetve lelkes amatőrök (mint jómagam) közült kerültek ki. Utóbbiak közül jó néhányan még nem vettünk részt “vogalongán”, de szerencsére a rutinos társaink sok mindent elmeséltek, tanácsokat adtak. Ennek ellenére nagy izgalommal vártuk a versenyt ill. az eseményt.

logo_512bBevallom, jómagam kettős céllal érkeztem. Egyrészt szeretek sportolni, evezni, és szerettem volna kipróbálni milyen az, több ezer emberrel, a vízen megközelíteni Velencét. Másrészt legújabb szenvedélyemnek hódolni, az útinapló készítésnek. Rajzolni, festeni, eme szenvedélyemnek nem túl régóta hódolok, ezt szerettem volna itt gyakorolni, majd meglátjátok milyen eredménnyel. Velence ideális helyszín volt ehhez.

De kanyarodjunk vissza kis csapatunk történetéhez.

Az összepakolás napja

2016. május 12. (csütörtök)

Minden fontos és hasznosnak vélt holmit becsamogaltunk, majd megnéztük a Velencére vonatkozó időjárás előrejelzést. Elszomorító látvány fogadott, hisz a szombati városnézésre és a vasárnapi evezésre is esőt írtak. Ez nem maradhat ennyiben, gondoltam s máris hívtam egy jól ismert (a kedvencek közé elmentett) számot…

– Halló, Uram megint én vagyok. Igen, megint kérni szeretnék valamit. Igen, megint én.

– Mondd csak!

– Tudja, Velencébe mennénk a 42. vogalongára és időjárásügyileg nagyon csehül állunk. Előreláthatóan. Tudnánk ezen kicsit javítani?

– Mit szeretnél?

– Ó, csak egy-két apróságot… Pénteken utazunk. Reggel még magyarországon ne essen, közben Szlovéniában zuhoghat, de mire Olaszországba érünk jó lenne ha már addigra elállna. Este? Akkor már eshet megint. Ja de ne túl korán, még Bubu hadd fürödjön meg a tengerbe. Szombaton? Hogy gondolja? Várost nézünk, tehát legyen szép napos fényképezős idő. Este eshet amikor alszunk.

– Ennyi?

– Majd elfelejtettem a legfontosabbat. Vasárnap evezünk a nyílt vízen, és nem szeretnénk ám megázni. Kérhetnénk megint napsütést? Este eshet, egész éjjel kopoghat a tető. Jah és este elmegyünk vacsorázni, ne essen jó? Hétfőn a hazaúton szintén gyorsabban haladnánk jó időben…

– Nincs más?

– Ó csak ennyi. Mennyibe kerül?

– Nem sokba drágám. Írsz egy blogot, végigfényképezed a 4 napot, majd feltöltöd a képeket én is hadd lássam.

– Rendben! Áll az üzlet.

Így történt, hogy a legrosszabb előrejelzés ellenére is ragyogó napsütésben sikerült a városnéző és evező programunk is!

Az utazás napja

2016. május 13. (péntek)

Korán reggel többnyire mindenki pontosan érkezik. Előkerülnek a bátorító italok, majd gyorsan bepakolunk hogy útnak 20160513_071558_editedinduljunk. Tudjuk hogy nem lesz rövid az út, de jól fel vagyunk szerelkezve, mindenféle eshetőséggel számoltunk, ergó nem lehet semmi baj.

Lassan faljuk a kilómétereket de a hangulat nemcsak a távolsággal arányos egyenesen, hanem az elfogyasztott -OH csoporttal is. Pedig vigyázni kell, betervezve nem túl sok megálló van. Van vagy nincs, a szállásunk előtt néhány kilóméterre pedig meg kell állni, mert van aki nem jól osztotta be az erejét. A buszon jó a hangulat, csak úgy repkednek a poénok és magas labdák, ezt már jegyzetelni kell…

Este hat körül megérkezünk a szállásunkra A Hotel Camping Valdorba. Elfoglaljuk a bungalowkat. Jókat nevetünk a20160513_173603_edited luxusnak ígért ám mégsem olybá tűnő kicsiny szobákon, de hamarosan túl is lendülünk a problémán, hisz itt szinte csak aludni fogunk. Nagyobb baj akkor látszik lenni, amikor a szervezőnk közli, hogy mégis többet kell fizetnünk, mint amennyit átutaltunk, az összeg egy része nem érkezett meg. Vezetőnk János, aki rutinosnak számít, nem először old meg ilyen helyzeteket. Így van ez most is, megnyugodnak a kedélyek. Vacsora gyanánt előkerülnek a gondosan összekészített “rántotthúsosszendvicsek” és nem bízzuk a véletlenre, a folyékony kenyeret sem hagyjuk kiszáradni.

Felfedezzük, hogy a kemping végéből ki tudunk sétálni a tengerpartra. Nosza kagylót gyűjtünk és gyönyörködünk a hullámzó tengerben. Van aki továbbmegy, meg is mártózik benne. Mi ezt nagykabátban, lobogó hajjal a szélben elhűlve nézzük. Bátor Pityu biztosít bennünket affelől, hogy kellemes a tenger és biza nem fog megfázni. Ő mondta, vagy az -OH csoport mondatta vele, már mindegy is.

Az este kellemes beszélgetve, kicsit hangosabban folytatva, de úgy 23 óra körül befejeződik. Hazamennek a legények….

A városnézés napja

2016. május 14. (szombat)

Reggel időben indulunk, hogy még a nagy tömeg előtt beérjünk Velencébe. Punta Sabbioni kikötőjében napijegyet veszünk és egy kényelmes fél óra alatt behajózunk Velencébe. Csodálatos látvány a tengerről megközelíteni ezt a gyönyörű várost. Bevallom egyszer már jártam itt, de csak rövid időre, de akkor sem lehet betelni a látvánnyal. Nem útikönyvvel haladunk a látnivalók között, hanem érzésre, látványra, a hívó szóra.

20160514_094611_editedCsattognak a fényképezőgépek. Süt a nap, kimelegedünk, megszomjazunk. Találunk egy hangulatos helyet, ahol feltankolunk. Nehezen tudnám ezt a hangulatot megfogalmazni… ülünk a kanáris partján… sörözünk, sütizünk… nem dolgozunk… minden happy… minden mindegy és egyszerre jó… egyszer ki kell próbálni. A keskeny sikátorok lélegzetelállító látványt nyújtanak, azon gondolkodom, hogy melyiket örökítsem meg az útinaplómban. Túl sokat nem időzünk sehol, így jobb híjján mindent megörökítek, maximum később megfestem.

Dél körül jár az idő, amikor azt vesszük észre, hogy egyszerre megtelik Velence túristákkal. Muránó felé vesszük az irányt és máris egy vaporettón szeljük a habokat. Fúj a szél, de nem bánjuk. Hamarosan kikötünk és átvágunk az “üveggyártás” egykori fellegvárába. A kirakatok roskadoznak a szebbnél szebb üveg áruktól. Minden kirakatban más és más látható. Csodálatos. A színes házak, a kőhidak, a kanális… Maradnánk még, de már csak egy késői ebédre futja. Indulunk vissza Velencébe, hogy elérjük az esti csatlakozást a szállásunkhoz. Szabadidőt kérek és az utolsó órában leülök rajzolni a partra. Néznek. De most nem zavar. Miközben rajzolok, máshogy telik az idő. Kizárom a külvilágot. Csak én vagyok és az útinaplóm…

Időben érünk vissza, a kikötőben már látjuk a másnapi kalózhajónkat, ami a verseny helyszínére fog vinni. Egy igazi20160514_154357_edited kalózhajó. Mint a filmeken. Alighogy megérkezünk, elkezd szakadni az eső. Megállíthatatlanul. Nem indulunk vacsorázni, inkább elővesszük a tartalékokat. Van bőségesen. Italozni nem nagyon merünk az evezés előző napján… kicsit visszafogottabb a társaság mint előzőleg. Érthető is. Másnap 30 km-t evezünk. Ez nem játék. Az eső csak egyre, sőt még jobban… Egymást győzködjük, hogy nincs gond, most essen mint holnap, meg hogy reggelre eláll biztosan.

Reggel korán kell indulni, ezért gyorsan összepakolunk és nyugovóra térünk. Csodás nap van mögöttünk. Izgalommal állunk életünk első vogalongája előtt. Próbálunk aludni. Ami elég nehéz úgy, hogy az eső folyamatos ritmusban igen hangosan kopogtat a tetőn. A tető mintha fel is erősítené ezt… Csak álljon el holnapra… Nem tudok aludni… még egy verset is írok, egyfajta fohászként:

Az esőcseppek kopogása
monoton
az időjárás változása
oly nagyon
zavaró de lerakom
befolyásolni nem tudom
hát hagyom
hagy essen
essen nagyot, jó sokat
cáfolja a jósokat
s holnap reggel derüljön
ki a felhők közül a nap
segítse a hajósokat.

A “hosszú evezés” napja

2016. május 15. (vasárnap)

Korán ébredünk és jó kedvvel konstatáljuk, hogy az égiek meghallgatták fohászunkat és már nem esik az eső. Hűvös van, 20160515_082428_editedezért aláöltözettel és a hajóra meleg váltóruhával készülünk. A kikötőben már vár a kalózhajónk. Több csapat is ezt a módját választotta az utazásnak. Izgalommal vegyes érdeklődéssel pakolunk el a hajón. A fedélzetről figyeljük azokat, akik a helyszínt is a kis lélekvesztőjükkel közelítik meg. Egy óceánjáró elsuhan mellettünk. El sem hisszük a méreteket, amit látunk. Ekkorát én még soha… Egymást fényképezzük. Mi a hatalmas hajót és a rajta utazókat, akik megengedhetik maguknak ezt az utazást, ők meg minket csórókat, akiknek csak egy rozoga kalózhajó jutott…

Kikötünk. Várjuk egyre türelmetlenebbül a hajónkat. Az idő telik, hajó sehol. Kis utánajárás, nem itt van, hanem a lagúnában, futás. Kisvártatva felbukkan egy kis piros lélekvesztő. Gyorsan beszállunk. Nem pont olyan az ülések elrendezése, mint az otthoni megszokott, de sebaj. Gyorsan alkalmazkodunk és elhelyezkedünk. Indulás a rajthoz. 9-re ott kell lennünk. Hihetetlen izgalmas érzés. Én leghátul ültem, láttam az egész csapatot. A csatornán kijutottunk a Szent Márk tér elé, ahol próbáltunk a szélén elhelyezkedni, nem a tömeg közepén. Több ezren voltunk a vízen. Mindenféle nemzetség, különféle járműveken (kajak, evező, sárkányhajó, bárka, egyéb lélekvesztők). Sokféle egyenruha és öltözék borzolta vagy nevettette meg a közönséget. Hihetetlen látvány volt. A kis magyar zászlónk a hajó farán mutatta, honnan jövünk. Amikor20160515_085947_edited magyar szót hallottunk, hatalmas ovációba kezdtünk. Méregettük egymást a vízen, ki honnan s miért jöhetett. Feszült várakozás. 9 óra. Megszólaltak a harangok, majd a játék végén eldördült az ágyú szabad utat adva a versenynek. Rengetegen voltunk a vízen, nagyon óvatosnak kellett lennünk. Jenci, a kormányosunk játszi ügyességgel lavírozott velünk a vízen. Nem vitt bele minket a tömegbe, a szélén óvatosan haladtunk. Azt vettük észre hogy sorra előzgetjük a többieket, egyre előrébb kerülve. A vízen mindenféle érdekes hajót láttunk. Egymásra mosolyogtunk, megkérdeztük honnan jöttek és büszkén válaszoltunk, hogy mi meg magyarok. Sokat fényképeztem. Nem akartam elfelejteni ezt a színes kavalkádot. Haladtunk már egy jó ideje, amikor balomon előttem nem sokkal kirajzolódott földink, Feri bácsi alakja a vízből. Ismerem, hisz sokat láttam már közös túráink alkalmával. Feri bácsi az Isten áldjon meg – kurjantottam oda neki, hiszen tényleg nagyon örültem neki. Itt kell találkoznunk? Annyi kilóméterre az otthonunktól? Mondjuk szombaton is összefutottunk a tömegben egy földinkkel…

Nem nagy sebességgel, de jó tempóval haladunk. Nézegetünk balra-jobbra, mindenhol csupa érdekeset látunk. Közben kiderül, hogy lassan féltávnál vagyunk és hamarosan megérkezünk a banándobálós pihenőhöz. Ezalatt néhány magyar egységgel is találkozunk, beszélgetünk. Vannak barátságosak és kevésbé azok. Előzőekkel beszélgetünk, rikkantgatunk, utóbbiakat 20160515_121120_editedcsendben elengedjük. A pihenőnél kiszállunk, átmozgatjuk elgémberedett tagjainkat és némi szénhidrátot veszünk magunkhoz. Nem sokat időzve, csak a legfontosabbakat elintézve folytatjuk utunkat. Épp csak kormányost váltunk.

A következő szakaszon már jobban meghúzzuk a hajót, és mindezt egyszerrrrre. Merthogy kormányosunk ezt kifejezetten kéri tőlünk. Megint suhanunk, előzünk. Minket is előznek. De nem baj. Persze verseny ez, de senki nem gondolta hogy tán meg is akarjuk nyerni. Mi csak evezni szeretnénk. Pont egy ilyen csodálatos környezetben. Lassan beérünk Muránóba, a csatornába. Fenséges látvány. A hidak tetejéről emberek kiabálnak, gratulálnak a teljesítményünkhöz. Sorra mindenki. Ismeretlenül is minden jót kívánnak nekünk. Tovább haladunk, elhadjuk Muránót. Kiérve a következő szakaszra, kicsit nehezebb rész következik. Sekély a víz és fúj a szél. De legalább széles. Köszönhetően technikánknak itt is gyorsan haladunk. Nagyon gyorsan. persze mert végre egyszerrrre evezünk. János hangja beviszhangzik Velencébe. Most már minden hajó tudja hogy itt vagyunk. Lassan elérjük Velencét, a csatornát. János figyelmeztet minket, hogy itt lelassul a menet, mert nagyon leszűkül az út, legyünk óvatosak. Elkerülhetetlen a koccanás, vagy csak mi nem tudjuk elkerülni. Elnézést kérünk. Nézelődünk, fürdőzünk a népszerűségben. Fogadjuk a hangos ovációkat. A zászlónk miatt a magyar túristák kiszúrják honfitársaikat és20160515_130250_edited magyarul üdvözölnek minket, ami nekünk hihetlenül jól esik. Szinte kiráz a hideg. Olyan érzés, mint a maraton befútó. Tényleg lassan haladunk tovább, de nem is bánjuk. Pihenünk és csattogtatjuk a fényképezőgépünket. Lassan beérünk a célba.

Beértünk a célba. A tribünt próbáljuk megközelíteni, de inkább káoszt idézünk elő. Kiszabadulunk. Megdobnak minket az érmeinkkel és fordulunk. Közben még halljuk a keresztnevünket a hangszóróban. Büszkék vagyunk. Magunkra és mindenki másra is.

MEGCSINÁLTUK!

A fenekünket szétültük, de semmi nem számít. Útközben nem is figyeltünk rá, annyi volt az izgalom, a látnivaló, az adrenalin. Némi tétovázás után megtaláljuk a kijáratot, ahol le kell tennünk a hajót. Remegő lábakkal de kiszállunk. Megkeressük a kalózhajónkat. Összecókmókolunk, eszünk, iszunk. Most érezzük csak mennyire elfáradtunk. Az izmaink sajognak, jelezve, hogy nem múlt el nyomtalanul az előző háromésfélóra.

Visszahajózunk a szállásra, ahol már mindenki felszabadult, és egyből öten nekiindulnak a tenger nyújtotta bátorságpróbának. Én még festegek a parton és beszélgetek. Este egy jól megérdemelt pizzázás a közeli étteremben. Hűvös van. Rajzolok, festek, az elmaradt időt próbálom bepótolni… A változatosság kedvéért elkezd zuhogni. Kipp-kopp, kipp-kopp. Elnyom minket a fáradtság. Reggel nem kell sietni.

A búcsú napja

2016. május 16. (hétfő)

Pünkösd hétfő van, de szinte észre sem vesszük. Reggel még leszaladunk búcsút intünk a tengerpartnak, aztán becuccolunk 20160516_124320_editeda buszba és indulunk haza. Fáradt a társaság, de azért, kiderül egy csapattársról, hogy földim és még egy iskolába is jártunk. Lassan telik a hazafelé út. Szlovéniában megállunk fánkozni. Sokat ültünk a buszon (is). Jó meglátni a három kéményt, jelezve hazaértünk.

Köszönjük a szervezést, csodálatos volt!

Fényképgaléria

Több mint 500 kép készült, amit a képgalériában vagy az alábbi linken láthattok:
Képgaléria

Útinaplós beszámoló

Ha van kedved nézd meg milyen lett az útinaplóm!

Az időjárás kegyes volt…

Ezen a hétvégén az időjárás is mellénk állt. A szombati verőfényes városnézést követő éjszakai zuhogó esőt szintén napsütés követte méghozzá evezés közben. Most ülünk a kalózhajón úton a szállásunk felé és csúnyán beborult az ég. Most már megint eshet…

20160515_144551